Év végi pályázat utánpótlással foglalkozó klubok részére!

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség. Beküldve: Hírek

398A8595A 2017-re tervezett, utánpótlásra fordítható összeg ez évben nem merült ki, a nyári tábor elmaradása miatt.

A Szövetség ebből az összegből pályázatot ír ki azon tagegyesületeink részére, amelyek gyerekekkel, fiatalokkal foglalkoznak.

A pályázatban eszköz támogatásra van lehetőség, tehát pl. műszer, fogyóanyag, építőkészlet, antenna... számlával igazolt vásárlását tudjuk segíteni.

A pályázatban előnyt élveznek:

-Akik az elmúlt években kevesebb támogatást kaptak;
-Rádióversenyeken, aktivitásokon a sávokban hallhatóak;
-Ahol a gyerekek amatőr vizsgát tettek.

A pályázaton való részvételhez kérem írjatok egy rövid (fél oldalas) kérést, mire fordítanátok az összeget, hogy szolgálja ez az utánpótlási munkátokat, hány gyermekkel foglalkozok.

A pályázat teljes összege közel 300 000 Ft, amelyet a jelentkezők között osztunk meg.
3-4 jelentkezőre számítunk, ezért az igényelt összeg lehetőleg ne haladja meg a 70-100 000 Forintot.

A jelentkezéseket, kérdéseket küldjétek a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre

A pályázati anyagok beérkezésének határideje:
2017 November 15.

A pályázat elbírálása: 2017 December 01.
A pályázat lezárása: 2017 December 15.

73, Balogh Sándor

00