Beszámoló HST 2018

Írta: ha3nu. Beküldve: Hírek

csapatA 2017-es Magyarországon rendezett HST világbajnokságon döntött a nemzetközi munkacsoport arról, hogy a következő VB Kazahsztánban legyen. Mindenki számára kihívást/újdonságot jelentett ez a döntés, hiszen először került Európán kívülre a verseny, ami nem csak nagy kalandot, de egyben pénzügyi kihívást is jelentett a résztvevők számára.

A magyar csapat januárban kezdte meg a szervezést. Az alapelv az volt, hogy aki jelentkezik, annak fel kell készülnie, hogy esetlegesen (az egyéni eredményességtől, a szövetség támogatásától és a szponzoroktól függően) a teljes költséget magának kell állnia. Ennek ellenére, hosszas egyeztetések után sikerült egy kilencfős csapatot indítani és emellett két nemzetközi bíró és saját költségen kiutazó látogatók is csatlakoztak.

A légitársaság egy héten egyszer repül így a verseny mellett maradt bőven idő a főváros Astana megismerésére. Tervben volt egy „kirándulós” nap is, azonban az ottani „nyedaleko 250 Km” lépték miatt erről letettünk. A verseny előtt a szállásunk a Square Hotelben volt, ami olcsóbb és jobb volt mint a hivatalos VB hotel. A főváros 20 éves múltra tekint vissza és óriási ütemben építik most is. Hipermodern épületek, négy-ötsávos sugárutak jellemzik, de vannak nagy kontrasztok is a külső területeken. Csütörtök pénteken bebarangoltuk az Isim folyó által kettéválasztott város déli felét. Sok látnivalót sikerült megnézni elnöki palota, Bayterek torony, főmecset és a 2017-es Expo épülete. Esténként a szálloda éttermében jött össze a társaság egy kis „csapatépítő programra”. Szombat délelőtt átköltöztünk az IBIS hotelbe, ami a világbajnokság helyszínéül szolgált. Este már nyitó ünnepség volt a szállodával szemben lévő sportcsarnokban, ahol színes program várta a 14 országból érkezett több mint 100 versenyzőt. Vasárnap és hétfő a versenyről szólt, ahol 9 kategória indulója négy versenyszámban mérte össze tudását. Szerencsére versenyzőink tettek róla, hogy ez a világbajnokság nem csak azért marad emlékezetes, mert egy egzotikus távoli országban került megrendezésre, hanem azért is mert igen sikeresen szerepelt a magyar csapat. Már az első napon jó néhány érem született Molnár Léna, Varró Tomi és Provics Feri jóvoltából, de szerencsére másnap is folytatódott az éremszerzés, így a második nap végére csinos kollekció gyűlt össze: HA8KW jóvoltából egy arany és két bronz, HA6AA révén 4 ezüst és egy összetett bronz, míg HA8RT-nek köszönhetően két bronzérem került magyar versenyző nyakába. Csapatban végül a szokásos negyedik hely jutott a magyar válogatottnak, de ezúttal csak igen szoros küzdelemben maradtunk le a dobogóról.

A csapat mellett két nemzetközi bíró képviselte hazánkat Zoli HA1AG és Laci HA3NU személyében (utóbbi pluszban a csapatvezetői feladatokat ellátása mellett a nemzetközi munkacsoport munkájában is részt vett).

A magyar versenyzők helyezései:

versenyző Vétel Adás Morse Runner RUFZ összesített
Molnár Léna HA6AA 2 2 2 2 3
Szekrényesi Gréta HG3046 5 5 5 5 8
Varró Tamás HA8RT 4 3 3 4 6
Illés Evelin HA3EVI - 5 4 - 7
Székely Eszter HA3SY 4 - - 4 8
Tóth Patrik HG-3036 4 5 5 6 6
Kiss Andrea HA7YB 5 5 5 5 6
Molnár Sándor HA7UI 6 8 10 10 10
Provics Ferenc HA8KW 3 4 1 3 4

A keddi tartaléknapon a szervezők városnézésre vitték a mezőnyt, ahol meglátogattak egy volt munkatábort és a nemzeti könyvtárat. Az esti díjátadó és záróünnepség után hagyományosan HAMFEST-en engedték ki a feszültséget a résztvevők. Szerdán még egy egész napja volt mindenkinek, hogy a késő esti indulásig utolsó erővel megrohamozza a boltokat és az addig kihagyott látnivalókat.

Amellett, hogy nagy élmény volt Kazahsztán egy valóban sikeres világbajnokságot tudhat maga mögött a magyar csapat. Külön köszönet jár szövetségnek a kiutazáshoz nyújtott támogatásért.

Laci HA3NU

00