Németh István HA3IF Sk.

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség. Beküldve: Silent Key

Nekrológ

Németh István HA3IF 1950. február 12.-én Kaposváron született, Rizner Ilona és Németh István egyetlen gyermekeként.

Gyermekéveit Kaposváron töltötte, a Berzsenyi Dániel iskolába járt majd a Munkácsi Mihály Gimnáziumban érettségizett. Gimnáziumi évei alatt sokat sportolt, többek között vívó szakkörbe járt és asztaliteniszezett.

Érettségi után Pécsett tanult műszerésznek, majd a Kaposvári Postán dolgozott telefonműszerészként, aztán katonai szolgálatát Budapesten töltötte. 

Leszerelése után a FMV-nél helyezkedett el, majd hivatásos katona lett, innen is vonult nyugdíjba. Nyugdíjba vonulása után takarító vállalkozó volt egészen a 2000-es évek elejéig, aztán vállalkozását visszaadta és a hobbijának szentelte életét.

Amatőr rádiós volt, minden szabad idejét a rádiója mellett töltötte és rádiós barátaival beszélgetett. Hobbija volt még a kertészkedés. megbízható ember, mindig mindenben lehetett rá számítani.

Nagyon aktiv életet élt, a Bárdudvarnoki Nyugdíjas Klub tagja és a Bárdok útja Alapítványnak az alelnöke volt. A sportot nem hanyagolta el, Ő szervezte minden évben Bárdudvarnokon az asztalitenisz bajnokságot. Nagyon szeretett táncolni, nem volt olyan bál a községben, hogy párjával ne lettek volna ott, hiszen fiatal éveiben versenytáncos volt.

Istvánt súlyos betegség támadta meg, amely már évek óta lappangott, de semmi jelet nem mutatott.

2018 szeptemberében ment orvoshoz, mert fáradtnak és gyengének érezte magát, akkor derült ki a szörnyű kór. Állapota rohamosan romlott és hiába küzdött, sajnos testét legyőzte a halálos kór, 2019. február 6-án a mosdósi kórházban elhunyt.

Német Istvánt 2019. február 18-án 13.30-kor helyezik örök nyugalomba a kaposvári keleti temetőben.

Nyugodjék békében, emlékét megőrizzük!

HA5ITU Imre Sk.

Írta: HA5BA. Beküldve: Silent Key

Ismét egy rendkívüli egyéniséggel lett kevesebb a rádióamatőr közösség.- HA5ITU Imre hagyott itt bennünket.

Imre OM 1953-ban született és egészen különleges életutat járt be. Legalább fél-tucatszor meséltettük el vele élete legkalandosabb epizódjait. A Magyar Néphadsereg tartalékos tisztjeként került ki Vietnamba, ahol járőrszolgálat közben tüzet nyitottak rájuk.
Átlőtt lábbal, az UAZ-t száz kilométert vezetve a dzsungelen át szállította vissza a bázisra két súlyosan sebesült járőrtársát. Aztán a hónapokig tartó gyógykezelés és lábadozás következett, amely után páratlan lehetőségek nyíltak meg előtte. Megmentett bajtársának édesapja által támogatva tanulmányokat folytathatott nyugati felsőfokú intézményekben, majd az akkori korszak nyugati high-tech-jét képviselő cégnél tevékenykedhetett.
Rádiózhatott az ITU központjából és közben irigylésre méltó szakmai pályafutást tudhatott magáénak. Imre több nyelven beszélt, és a kivételes tudással, melyet fejében felhalmozott, számos alkalommal elkápráztatta a fiatalokat és idősebbeket egyaránt.Imre szellemi ember volt. Nem gyűjtött vagyont, korunk fogyasztói világa semmilyen hatással nem volt rá, mondhatjuk, hogy fittyet hányt minderre - de sajnos még a saját egészségére is. A kicsi, barna és borzasztóan kellemetlen szagú szivarjai nélkül szinte már elképzelni sem tudtuk jelenlétét.
Pedig a szervezete által adott figyelmeztető jelek egyértelműek voltak a korábbi években. Számtalan alkalommal próbáltuk meggyőzni az egészségesebb életmódról, ám ilyenkor csak mosolygott, tréfálkozott, és ismét rágyújtott egy általa csak „koporsószegnek” nevezett bűzrudacskára.

Imre alapító tagja volt a HA5KRC Rádióamatőr Egyesületnek, és tagja a Puskás Tivadar Rádióamatőr Klubnak.Emlékét kegyelettel megőrízzük.

Silent key – HA6NI Fekete Sándor

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség. Beküldve: Silent Key

ha6ni

 NEKROLÓG

Fekete Sándor HA6NI 1933. május 22.-én Egyházasgergén született.

Bevonulása előtt az MHSZ elődjénél megtanulta a rádiózás alapjait és a Morse ABC-t.

1953-tól 1955-ig Fertődön volt katona, ahol előképzettségének köszönhetően híradó kocsin szolgált.

1955 őszén, leszerelését követően Salgótarjánban, az akkor alakult MHSZ Rádióklubban szervezett tanfolyam elvégzése után szerzett adóengedélyt 1957. szeptember 1-én.

Jó barátja Nagy Béla, HA6NC sokat segített neki az indulásban, az önálló állomás kialakításában. Az első összeköttetés 1957-ben létesült Egyházasgergéről a 80 m-es sávban. 1960-ban némi műszaki fejlesztés után már 40 m-en is forgalmazott. Időközben jó barátság alakult ki a szomszédságból Milan Svitel, OK3IR-el, akivel közösen sok rádiós sikert értek el.

Egyre aktívabban vett részt a Salgótarjáni Központi Rádióklub (HA6KNB) munkájában is. 1965-ben a család Salgótarjánba költözött. Ez együtt járt némi fejlesztési lehetőséggel, a tetőket összekötő W3DZZ antenna és az 5 sávos ML vevő által.

A 60-as évek második felében nagyon sok hazai és nemzetközi versenyen vett részt hazai viszonylatban kiemelkedő eredményekkel.

Nagy Béla, HA6NC-vel és Joó Lajos, HA6NJ-vel együtt sokat segített a fiatal generáció oktatásában, sorozatban szervezték a távírász felkészítő tanfolyamokat.

Az 1970-es évek elején az MHSZ-en keresztül az ML-től vásárolt kitt-ből készült az első rövidhullámú, TELRAD típusú adó-vevő berendezése, amelyhez a megyében elsőként egy irányított antenna is társult 21 MHz-re. Ezekkel forgalmazott egészen 1984-ig, amikor a Friedrichshafen-ban rendezett rádióamatőr találkozóról és vásárról egy gyári Kenwood RH és egy Yaesu URH készülékkel tért haza.

Szintén a 70-es években hozta létre a HA6KNI hívójelű klubállomást a Gépipari Technikumban.

Az 1990-es évek elejétől a QTH átkerült Galyatetőre. Innen szólt a HA6NI hívójel mindaddig, amíg egészségi állapota lehetővé tette az állomás működtetését

.

2018 évben ő lett a MRASZ egyik Életmű díjasa, amit a fia vett át helyette, de még életében, nagy örömmel és könnyek között ölelte magához a díjat.

2019. február 1-én billentyűje örökre elnémult.

Nyugodjék békében, emlékét megőrizzük!

Silent key – HA2SU Gerendi István

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség. Beküldve: Silent Key

Silent key – HA2SU Gerendi IstvánGerendi István barátunk 1950. április 22-én született Pápán. Középiskolai évei alatt szeretett bele a rádiózásba, 1970 nyarán tett RH/A amatőr vizsgát és szerzett rádióengedélyt. A ’70-es és ’80-as években aktívan részt vett a Bakony Rádióklub URH munkájában. Hivatásává is a rádiótechnika vált. A Posta Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóságán (és jogutódánál) dolgozott először Kab-hegy TV állomáson kiemelt csoportvezetőként, majd később az állomás műszaki osztályának vezetője lett. Ezt követően a vállalat központjából irányította az országos TV és rádió adóhálózat beruházási munkáit egészen nyugdíjazásáig. Rádióamatőr és profi híradástechnika terén is rengeteget tanultunk tőle. Utolsó aktív munkanapján viccesen meg is jegyezte az akkor épp aktuális menedzsmentnek, hogy ezt a 42 év tapasztalatot éppen 42 évébe került megszereznie. Nyilván a jelenlévők életkora sem érte el minden esetben ezt az értéket. 

Természetesen ezt követően sem vonult vissza, szakértőként segítette például a solti középhullámú rádióállomás rekonstrukciós munkáit: a 2MWattos csöves adó kiváltását félvezetősre. Rádióamatőr hobbiját is aktívan művelte, URH-n és RH-n is összefuthattunk vele az éterben.

Pista 2019. január 26-án örökre letette billentyűt, egy kimagaslóan jó embert és szakembert is elvesztettünk.

Temetése 2019. február 2-án 14:00-kor lesz a  balatonalmádi (vörösberényi) református temetőben.

00