DXCC- Diplomához információk!

Írta: Berzsenyi László HA5EA.

DXCC- Diplomához információk!

Az ARRL Igazgató Tanácsa (Elnökség, megj. 5EA) kis mértékben módosította a DX Century Club (DXCC) szabályait azért, hogy világosabbá tegye és növelje a távvezérelt állomások technológiájának a maga részéről történő elismerését. Továbbá olyan szabályt is bevezetett, mely nagyobb erkölcsi felelősséggel terheli az operátorokat a távvezérléses forgalmazás tekintetében. Az Igazgató Tanács emellett változtatásokat fogadott el az ARRL VHF/UHF versenyszabályokban azzal a céllal, hogy bátorítsák a nagyobb részvételt. Az Igazgató Tanács a január 16-17.-én Windsor, Connecticut-ban tartott éves ülésén hozta ezeket az intézkedéseket.

Kivonat az NMHH-nak küldött levélből:

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség.

Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság
Frekvencia engedélyezési osztály
Vári Péter főosztályvezető úr                                                    

Tárgy: aktuális rádióamatőr kérdések

Tisztelt Főosztályvezető Úr!

Genfben 2015. november 2-27 között fog zajlani a World Radiocommunitation Conferences. Az eseményre a hivatalos szervek mellett a rádióamatőrök nemzetközi szervezete, az IARU is készül.
A szervezet egyik fő célkitűzése, hogy az Amateur Radio Service számára másodlagos allokációt szerezzen az 5275 -5450 kHz közötti sávtartományban. Mint ismeretes, a WRC-12 konferencián elfogadott 649 sz. határozatban megfogalmazódott az erre vonatkozó állásfoglalás.
Ennek a célkitűzésnek az érdekében szólították fel a tagszövetségeket is, azt kérve, hogy országuk illetékes hatóságánál járjanak közbe, szerezzenek támogatást a megvalósításhoz.
A legfontosabb szempont szerint egy esetleges veszély, vagy katasztrófahelyzetben ez a frekvenciasáv lenne alkalmas stabil, nagyobb távolságú, 24 órás kommunikációra, mintegy hídként a 3,5 és a 7 MHz-es sáv között.

MDXC rendezvény

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség.

meeting2015"IZ8CCW Antonio, az MDXC (http://www.mdxc.org) elnöke egy rendezvényről tájékoztat bennünket. http://www.mdxc.org/8-world-meetingconvention/

E rendezvénnyel egy időben kerül sor a MDXC 8. nemzetközi találkozójára is.

A találkozón részt vehetne tőlünk 2 fő, részükre szállást biztosítanának, aminek az a feltétele, hogy az egyik részvevő HA MDXC tag legyen.
Ajánlott pontosítani Antonioval a lehetőségeket.
E-mail címei:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát."

IARU 90 from Romania

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség.

Diploma IARU-90 100In 2015 we celebrate 77 years since Romania is a member of IARU. This year IARU celebrates 90 years since the foundation.  
On this occasion in Romania will be active some stations with special indicatives: YO90IARU, YP90IARU, YQ90IARU and YR90IARU.

We intend this way to inform the ham radio community about these events and to create the frame of a very intense activity in the bands allocated to the amateur service traffic.

The station will be active in all the bands and works mode starting with the 1st of February 2015 and until the 31st of December 2015.

Celebration of 90 years with IARU

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség.

oz90iaru

Celebration of 90 years with International Amateur Radio Union

SPECIAL EVENT CALL OZ9ØIARU


On the occasion of the 90th anniversary of IARU, Danish radio amateurs will be QRV with a special event call, OZ9ØIARU, in the period from January 1st until December 31st, 2015

6th National Scout Jamboree in Brazil, from January 11th to 16th

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség.

Kedves cserkész testvérek!

py2rarA brazil cserkészek és a Nemzeti Rádió Cserkész csapata meghívja az amatőr rádiósokat, klubokat, szövetségeket és cserkészeket, hogy vegyenek részt a 2015. január 11 és 16 között megrendezésre kerülő nemzeti cserkész dzsemborin, amely észak-kelet Braziliában Rio Grande do Norte állam fővárosában, Natalban található cserkésztáborban lesz. A táborba kitelepülő állomás a PSØ6J.

00