MRASZ KÖZGYŰLÉS 2014 - A RÁDIÓAMATŐR SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGE ÚJJÁALAKULT

Írta: HA5BLK. Beküldve: MRASZ

 

A Magyar Rádióamatőr Szövetség, (MRASZ) március 23-án tartotta éves közgyűlését.

A közgyűlésen a szövetség tagegyesületei közül 28 rádióklub és a budapesti területi szervezet (TESZ) képviseltette magát.

Az éves közgyűlés egyben tisztújító közgyűlés is volt, új vezetőséget választottak a MRASZ élére. A 2013-as elmúlt és a 2014-es leendő évi költségvetés elfogadása után a klubok küldöttei helyenként éles vitában tárgyaltak a magyarországi rádióamatőröket érintő jogszabályok változásairól, mint pl. az amatőr állomások antennáit a profitérdekelt szolgáltatók antennáival azonos engedélyezési díjakon kezelő új rendelettel kapcsolatban.

A szövetség minden szakága képviseltette magát a közgyűlésen: Rádiós Tájékozódási Futók Gyorstávírászok, valamint a Rádióforgalmi Szakág.

A szövetség közös problémája az utánpótlás hiánya, melyet a forráshiányos gazdasági helyzetük mellett nehéz orvosolni. A MOB címkézett -és csak utánpótlásra használható- 2.1 MFt támogatása a legjobbkor fog érkezni, hogy segíteni tudja a versenyzők utánpótlás felkészítését.

A Civil Törvény ez évtől életbe lépő számtalan változása közül a sportszervezetekre vonatkozó működési szabályok módosulása miatt, megnyílik a lehetőség a szabadidős - nem versenyzési célú- sporttevékenység támogatása felé. A változás miatt jelentősen könnyebbedhet az utánpótlással foglalkozó rádióklubok gazdasági élete: Van esély a rádiótechnikával / elektronikával foglalkozó kézműves szakkörök megerősítésére, újraindítására.

A MRASZ berkein belül az elmúlt években újra alakult a tematikusan egymásra épülő, gyermekekkel foglalkozó utánpótlást támogató rendszer:

A „toborzást” a műszaki pálya szépségeit bemutató klub kitelepülések végzik. A TUNGSRAM (HA5KFL) és a GANZ (HA5KFZ) gyárak egykori klubjai a Városligeti gyermeknapon, illetve a Gyermeksziget több hétvégét átfogó kavalkádjában forrasztópákás asztalokkal, rádióamatőr adás-vétel bemutatóval, „rókavadászattal” (rádió iránymérés) és kötetlen beszélgetéssel várják a legkisebbeket.

Az évente megrendezésre kerülő Nagy Sportválasztón szintén örömmel várja az Rádióamatőr Szövetség az iskolások érdeklődését - jelenlétével színesítve a választható sportágak palettáját.  

A rendezvényeken technika iránt érdeklődő gyerekeket az utánpótlással kiemelten foglalkozó klubokhoz irányítják- ahol lehetőségük van rádióamatőr sporttáborokban (pl. Puskás Rádióklub nyári tábora) tudásukat fejleszteni és később akár állami rádióamatőr vizsgát tenni.

Ezután lehetséges saját hívójellel / készülékkel kilépni az „éterbe” -erősítve ezzel hazánk jelenlétét a rádióamatőr hazai- és világversenyeken.

A MASAT-project villámfényében előtérbe kerültek a kommunikációt önerőből megoldani képes rádióamatőrök. Legyen szó akár adatátvitelről, színes képtovábbításról, beszédről, vagy hagyományos MORSE jelekről- melynek jelentős tábora van amatőr berkekben- a legfontosabb az önálló kommunikáció lehetősége.

Az átvitelt itt nem routerek, szerver hálózatok és több ezer kilométeres optika gerincek alkotják, hanem összesen két antenna, melyek egymás jeleit akár a föld ellentétes oldalán is észlelik. A mindennapi rádiózás, az állomások önerős fejlesztése csupán hobbinak tűnhet egészen addig, amíg valamilyen katasztrófa helyzetben nem kezd akadozni az internet- az energia- és a telefon szolgáltatás.

A MRASZ részeként létező Rádióamatőr Készenléti Szolgálat -illetve katasztrófahelyzetben minden hívójeles rádióamatőr- segíteni tudja közvetlen környezete mentését, gyógyszerrel és élelmiszerrel való ellátását. A rádióamatőrök ezen képessége eddig csupán a romániai forradalom alkalmával hasznosult. (szerencsére...) A forradalom kitörése után két-három nappal komplett rádióháló állt fel: Vöröskereszt központ és raktár, Máltai Szeretetszolgálat központ és raktár,     irányító állomás a Hármashatárhegyen (HA5KDQ) valamint a segélyt szállító konvojokon utazó RH és URH rádiókkal kommunikáló rádióamatőrökkel.

A harcok közelében lakó erdélyi rádióamatőrök vért, műtőeszközöket (sebvarró anyag, műtőlámpa izzó) gyógyszereket és élelmiszert kértek az „éteren” keresztül, amelyek pár órával később indultak a következő konvojjal. Mindezt internet, mobiltelefon és jobbára vezetékes telefon nélkül!

A közgyűlés után új évad kezdődik: hazai és nemzetközi rádióforgalmi, gyorstávírász, valamint rádió iránymérő versenyek, katasztrófavédelmi gyakorlatok.

A rádióamatőrök fejlesztik az adóállomásaikat, naponta összeköttetéseket létesítenek - gyakorolva ezzel a biztos kommunikációt.

73, DX (minden jót és 2000 km-nél nagyobb távolságú összeköttetést)        

HA5BLK        

00