KÖZGYŰLÉS 2014

Írta: Magyar Rádióamatőr Szövetség. Beküldve: MRASZ

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

jegyzőkönyv letöltése

Felvéve: a Magyar Rádióamatőr Szövetség (a továbbiakban: MRASZ) éves közgyűlésén.

Helye: Budapest, IX. Gyáli u. 22.

Ideje: 2014. március 22.

Dévényi József úr, HA0LC (a továbbiakban: HA0LC) a közgyűlést levezető elnök  köszönti a közgyűlésen megjelent amatőrtársakat. Felkéri a mandátumvizsgáló bizottság vezetőjét, tegye meg a jelentését!

A Mandátumvizsgáló Bizottság elnöke: Váradi Péter, HA5OV (a továbbiakban: HA5OV);

                               tagja: Lendvai Klára, HA5BA (a továbbiakban: HA5BA)

HA5OV MvB. elnök jelentése: A mandátumvizsgáló bizottság vezetője bejelenti, hogy 38 tagszervezetből 26 tagegyesület regisztrálta magát a mai közgyűlésre. A mandátumvizsgáló bizottság megállapítja, hogy a közgyűlés határozatképes.

Az MvB. írásos jelentése (1. számú melléklet).

HA0LC: Az Mv. B jelentése alapján megállapítja a közgyűlés határozatképességét, mivel a szavazásra jogosult tagok több mint a fele jelen van, tehát a 2014. 03. 22.-re meghirdetett közgyűlés megkezdheti munkáját.

A viták elhúzódásának elkerülése érdekében a hozzászólások időbeni korlátozásának elfogadását indítványozza 3 percben, illetve a reagáláshoz még egy percben ugyanazon témához.

Megkérdezi, egyetértenek e a küldöttek ezzel?

Füredi Péter, HA5LC: nem javasolja, sem a hozzászólók számának, sem az idejének a korlátozását, mivel egy 4 éves ciklus zárásáról, illetve kezdéséről van szó, de mindenkit önmérsékletre kér. Ha nagyon elszabadulna, akkor közben is korlátozhatjuk.

HA0LC: Az időkorlátra vonatkozó javaslatát fenntartja, szavazást rendel el. Ki az aki egyetért HA5LC javaslatával? (Jelen 26 fő)

Igen: 10 fő, a kgy. elutasította HA5LC javaslatát, tehát maradunk az eredeti menetrendnél.

Kéri, hogy egy perces néma felállással emlékezzünk meg az előző közgyűlés óta eltelt időszakban elhunyt amatőrtársainkról, akiket hívójelük szerint felsorol.

Az érdemi munka megkezdése előtt jegyzőkönyv-vezetőt és hitelesítőket kell választani.

A közgyűlési jkv. vezetőjének Dallos László HA7PL-t (a továbbiakban: HA7PL), hitelesítőinek Füredi Péter HA5LC-t (a továbbiakban: HA5LC) és Marozsán Miklós HA5OM-et (a továbbiakban: HA5OM) javasolja.

1/2014. számú közgyűlési határozat: a küldöttek 26 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül elfogadták HA7PL-t a jkv. vezetőjének, HA5LC és HA5OM-et  hitelesítőinek.

Megállapítást nyert, hogy a jkv. vezetője HA7PL, hitelesítői HA5LC és HA5OM.

Most a Szavazatszámláló Bizottság (a továbbiakban: SZB) vezetőjére és tagjaira kell szavaznunk. Vezetőjének javaslom Weisz László HA3NU-t (a továbbiakban: HA3NU), tagjainak Németh Tibor HA7TM-et, és Füredi Pétert, HA5LC-t. További javaslat hiányában szavazást rendel el.

2/2014. számú közgyűlési határozat: a küldöttek 26 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül fogadták el HA3NU személyét a SZB vezetőjének.

Megállapítást nyert, hogy a SZB vezetője HA3NU, tagjai HA5LC és HA7TM.

HA0LC kérdezi a főtitkárt, érkezett-e a törvényes határidőn belül javaslat egyéb napirendi pontokra, illetve a jelenlévőket, arról, hogy rendkívüli, azonnali előterjesztést kíván-e valaki tenni?

Nem érkezett, illetve nincs ilyen.

Amennyiben nem, kérem, hogy az előzetesen kiküldött napirendi pontokat fogadjuk el!(2 sz. melléklet)

1. A 2013. évi elnökségi beszámoló, megvitatása, elfogadása.

2. A Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság (a továbbiakban: GPEB) beszámolójának megvitatása, elfogadása.

3. A 2013. évi költségvetési beszámoló megvitatása, elfogadása.

4. A 2015. évi tagdíjfizetési rend megvitatása, elfogadása.

5  A 2014. évi költségvetési tervjavaslat megvitatása, elfogadása.

6. A jogszerűen beérkezett javaslatok megvitatása.

7. A szövetség új elnökségi tagjainak, a GPEB új tagjainak, a szövetség új elnökének, valamint a GPEB új elnökének a megválasztása.

3/2014. számú közgyűlési határozat: a küldöttek 26 igen szavazattal elfogadták a napirendet.

Megállapítást nyert, hogy a közgyűlés napirendje elfogadásra került.

Az 1. napirendi pont - az elnökség által a szövetség tagjai részére előre megküldött 2013. évi írásos beszámoló megvitatása, elfogadása (3. számú melléklet)

Kérdezem elnök urat, van-e szóbeli kiegészítése a kiküldött anyaghoz, majd átadta a szót.

Felber Gyula HA1TJ: üdvözölte a megjelenteket, szóbeli kiegészítésében beszélt (részletesen: lásd 3. számú melléklet)

         a szervezeti élet keretein belül a taglétszám alakulásáról, némi csökkenéséről, annak okairól,

         a pénzügyi kérdések keretében a tagdíjakról, a fizetési nehézségekről

         a Tájékoztatási Bizottság megszűnése ellenére információhoz jutási lehetőségről, az HG0EK által önállóan szerkesztett Hajdú-QTC-ről, HA3HY webmesteri tevékenységéről, rendezvényi megjelenésekről,

         a szégyenletes rádióamatőr fórumi megnyilvánulásokról, amihez még egyes tagjaink is asszisztálnak,

         HA2MN kezdőket segítő tevékenységéről, a most elkészült kiadványról,

         az alapvetően jól dolgozó QSL iroda munkájáról, nem elhallgatva a kisebb hiányosságokat, a nem teljes körű válogatás hiányáról, a kedvezmények ellenére sem növekedett QSL forgalomról,

         a szakágakról, RF helyezéseinkről, GYT és RTF eredményességéről,

         az RKSZ szolgálat helyzetéről, a gyakorlatokról, az RSOE-val történt eredménytelen kapcsolatfelvételről,

         az utánpótlás számára kapott pántlikázott támogatásról, az egyesületeink KLIK-kel tervezett együttműködésről, amelynek megvalósítására Vincze István HA5GY vállalkozott.

           

HA0LC: Először kérdéseket lehet feltenni, amelyekre elnök úr, illetve valamelyik elnökségi tag fog megválaszolni, akinek kérdése van, tegye fel!

HA5LC: nemzetközi kapcsolatokról keveset talált az anyagban, hogyan alakultak ezek?

HA5EA: válaszol. IARU R1.-el jó kapcsolatunk van, véleményeinket figyelembe veszik. Az idei konferenciára 2 fős MRASZ küldöttség fog menni. Szívesen fogadunk javaslatokat,  sajnos ahogy a korábbi években, most sem érkezett semmi beadvány. Ez azt jelenti, hogy a tagság elégedett az IARU irányításával. Az idén új elnököt és regionális képviselőket fognak választani. Személyesen is találkozott és megbeszéléseket folytatott a közelmúltban Budapestre látogatott IARU képviselőkkel.

Fröhlich Henrik HA5BH: klubjuk visszavette a régi, patinás „Puskás Tivadar Rádióamatőr Klub” nevet. Klubjuk jelentős energiát fordít a fiatalok nevelésére, kérdése: hol olvasható a MOB támogatás programja?

HA0LZ: a programot az értesítés kézhez vétele után azonnal elkészítettük, bevonva olyan személyeket, akik utánpótlással foglalkoznak. (5BA, 5BLK, 5GY, 5LC) Minden szakági területről volt szakember felkérve! Nem klubokat hívtunk meg! Amikor megjön a pénz, fent lesz a honlapon a program!

HA0LC:  Ha több kérdés nincs, akkor térjünk át a hozzászólásokra.

HA5FA: A MOM Rk. jogi képviselője. Ismerteti a tagsági helyzetüket. Társadalmi munkában 5. éve végzik a QSL iroda munkáját. Azért szól, mert a munkájuk rettenetesen le van degradálva a beszámolóban. 5-en dolgoznak, mindent elvégeznek, nem értik miért vannak kevesen? Szűrés: a nem tagok lapjainak kivétele az intézésből, ezt szerintük jól végzik. Jól szűrnek. Nem használják az on-line válogatási listát, amire szerintük nincs szükség, mert mindig aktuális listát használnak. QSL továbbítás: példának hozza fel HA0LC és HA0LZ elnökségi tagokat, akiknek a részére a nyilvántartás szerint a már elhunyt Huszár Istvánnak kellene küldeni a lapokat. Nincsenek követve a változások a megyei ügyintézők vonatkozásában. Hozzáteszi egyébként nincs sem internet, sem számítógép a Szekszárdi úton. Végezetül közli, hogy amennyiben az elnökség nem vonja vissza ezeket a dehonesztáló véleményeket, akkor a MOM Rk. május 1-jével befejezi a tevékenységét.

HA0LC: a rugalmas haladás érdekében egy-egy témakör lezárását javasolja.

HA8DH: Hegyi Lóránt, RKSZ koordinátori minőségében: egyetértve az elnök úr véleményével, az RSOE elnöke valóban nehéz tárgyaló partner. Az RSOE saját, profin működő készenléti rendszer kiépítésére törekszik rádióamatőrökkel, nem rádióamatőr frekvenciát használva, amelyeket előbb-utóbb valószínű meg is fog találni a szövetségen kívüliekből. Valószínű erre utalt Dobai úr az elnök úrral folytatott tárgyalásán, ehhez valóban nincs szüksége a szövetségre, viszont az együttműködés hiánya nehéz helyzetbe hozza a szövetséget. Időközben az RSOE szívességből már létrehozta azt az RH állomását, amellyel fogadni tudja a MRASZ RKSZ gyakorlatai során elhangzó információkat. Javasolja, hogy a pénzbeli támogatás elmaradása ellenére, mégis kössünk meg valamilyen, akár kompromisszumos megállapodást. Ne ragaszkodjunk a pénzbeli támogatáshoz, helyette fogadjuk el annak egyéb formáját.

HA5KB: az értesítésekkel kapcsolatban: csökkenteni lehetne a kiadásokat, ha a küldemények elektronikus levélben lennének eljuttatva, nem kellene annyira tagdíjat emelni, fel lehetne tenni azokat a honlapra is. A honlapon talált néhány olyan hibát, ami elavult adattartalma miatt korrekcióra szorul.

HA5LW: az FMV Rk. képviselője. Náluk tag HA5NF beacon- és HA3KZ beszédüzemű átjátszó koordinátor. Munkaviszonyuk megszűntével már nem tudnak könnyen bejutni a Telekom objektumaira. Jónak tartaná, ha a szövetség lépéseket tenne annak érdekében, hogy továbbra is meglegyen ez a lehetőségük!

HA0LC: az eddig felvetett hozzászólásokra ki válaszol?

HA1TJ: Jenőnek válaszol, nem voltak olyan vélemények, amiket felróttál! Megköszöntük a munkátokat, a legjobb embereteket megjutalmaztuk. A QSL iroda munkájának beszüntetésével a tagságot fenyegetitek. A tagnyilvántartási adatok pontatlanságával kapcsolatban elmondta, hogy a nyilvántartási adatok változásáról 30 napon belül kell értesítést küldeni, de ha nem érkezik értesítés, akkor nem javíthatjuk át. Eddig nem kértétek a számítógépet és az internetet sem! A szűrés szerepét hangsúlyozza, sajnos a vidékiek abszolúte nem szűrnek.

HA8DH-nak: sokat beszélgetünk és levelezünk az üggyel kapcsolatban. Ha mi írásban vállalunk valamit, amit működtetünk, akkor utána nem hivatkozhatunk arra, hogy pénzhiány miatt nem működött valami! A működtetéshez kért pénz csak az átjátszók üzemeltetésére, karbantartására fordítanánk.

HA5LW-nek: vannak már lépések, HA7PL fog bővebben reagálni.

HA5KB-nek: nem ezen múlik a pénzügyi helyzetünk, sajnos nincs meg mindenki email elérhetősége. Vannak azonban olyan dolgok, amelyeknek nyoma kell, hogy legyen, olyan esetben kell a postai utat választani.

HA7PL: HA5LW-nak: mindkét koordinátorral nagyon jó a kapcsolatom, nagyon jó szakemberek, mindenben lehet és tudok is rájuk támaszkodni. A Telekomnál voltunk a múlt héten, mivel mindketten elkerültek már a vállalattól, az objektumaikban lévő eszközök üzemeltetése érdekében együttműködési megállapodást kell kötnünk velük, hogy adott esetben bármikor beléphessenek az objektumokba. Jól fogadtak bennünket, minimális összeg fejében létrejöhet ez az együttműködés.

A másik a NISZ objektumokban üzemelő berendezésekkel kapcsolatos. Fél éves terminusra kértünk a szakembereinknek belépési lehetőséget az ottani eszközeink esetleges javítása céljából. Ezek között természetesen nem csak MRASZ tagok vannak.

Az utánpótlási támogatással kapcsolatban: december 1 - június 31 közötti kiadásokat lehet elszámolni, erősen pántlikázottan. Remélhetőleg minden olyan egyesület tud belőle részesülni, ahol ilyen munka folyik.

HA5OV: Jenőnek reagál: nem érti a hozzászólását, mivel „a QSL iroda a munkáját jól végzi”, így kezdte a Gyula! A létszám nem rátok vonatkozott, van olyan vidéki iroda, ahol kevesen vannak.

HA0HA: Molnár Antal, megköszöni az elnökség munkáját, amivel segítették őket a különböző rendezvényeiken. Rossz a társadalmi elfogadottsága a rádióamatőröknek. Egyik lehetőség a katasztrófavédelemhez való kapcsolódás. 10 fővel alakították meg a „Hortobágy” csoportot, tagjai esküt is tettek. Ez azonban a Dobai úr képbe kerülésével ellaposodott. Mivel tagja az RSOE-nek, szorgalmazta volna a szövetségi tagságunkat, azonban nincsenek jó véleménnyel rólunk. Nem javasolja ő sem, hogy könyörögjünk azért, hogy létrejöjjön az együttműködés. Pedig valahogyan be kellene kapcsolódnunk ebbe a munkába. A rosszindulattal ők is találkoztak, egy ismeretlen feljelentőnek köszönhetően. Nem szoktak politizálni, de a megmaradás érdekében kénytelenek, mert egyébként nincs életterük. Talán a honvédséggel fognak tudni együttműködni az előképzés keretében.

HA0LC: a QSL kérdéshez szeretne hozzászólni. Sajnálatos, hogy Pista bácsi van még mindig fent a honlapon. Jenő te is tudod, hogy 6 éve már Gulyás Robi intézi a megyei QSL lapokat. A tájékoztatás valóban gyenge pontunk, amire a jövőben jobban oda kell figyelnünk! Honnan is ered ez a QSL probléma? Újabban Jenő máshonnan is kap QSL csomagokat, amelyeket nem a nemzeti irodák küldenek, nehéz eldönteni, kik a tagok, kik nem? Ebben IARU szinten kell döntést hozni!

HA5FA: Köszöni Váradi Péter megnyugtató sommázását, aki vélhetően az elnökség nevében nyilatkozott a munkájuk elismeréséről.

Mi szeretnénk dolgozni, de vannak problémáink. Az elmúlt időszakban az elnökség egyik tagja sem jött ki az irodába, hogy megnézze, hogyan dolgozunk. Én panaszkodom, ti pedig nem jöttök ki!

HA8XI: MRASZ honlap legyen részletesebb, könnyebben lehessen valamit megtalálni és legyen naprakész. Versenykiírások felülvizsgálata: az idő halad, a korábban kiírt versenyeket fel kellene újítani, modernizálni. Hívójel említése nélkül: van egy bp-i állomás, akitől még Kecskeméten sem tud dolgozni. Ugyanerre panaszkodnak a szerbek is. Ezek a magasan fekvő állomások 1 kW-tal terítik Európát. A versenykiírásokban lévő kiskapukat be kellene zárni. A CQ-BP visszakerült a minősítést adó versenyek közé, de a hétfői nap miatt ez szerencsétlen, ha előtte 24 órás komoly verseny van. A hónap harmadik vasárnap délelőttére javasolja áttenni. Szerepeljenek az egyéb URH versenyek is a naptárban.

HA5BF: A MRASZ-on kívül két másik olimpiai sportszervezetnél is tag vagyok. Azoknál több szabály egészen eltér a mienktől. Komoly hiányosságokra szeretném felhívni a figyelmet. A MRASZ ASZ nem egyezik a törvényekkel, több helyen ellenkezik a PTK-val, ami 15-étől, tehát a mai naptól már érvényes. Egy éve már közzétették. Azoknál, akiknek nincs gazdasági vállalkozása, ha közgyűlésük márc. 15. után van, érvényesítenie kell a változásokat. Legnagyobb gondom az, hogy adott esetben azzal, hogy a Puskás T. Rk. belép a szövetségbe, a trv. szerint ez azt jelenti, hogy annak minden tagjának is automatikusan a szövetség tagjává kellene válnia. Ez a MRASZ-nál nem így van. Javasolom, hogy ezt vegyük be az ASZ-ba. A versenyengedélyek kiadására vonatkozó részek sem felelnek meg az új sporttörvénynek. A PTK több helyen módosította az egyesületi és a sporttörvényt is, sok minden, más egyéb is változott. Javasolja, állítsuk vissza a MRASZ törvényes működését! Az ő rádióklubjuk időhiány miatt nem tudott részletes ASZ módosítási javaslattal előállni. Mivel a MRASZ törvénytelenül működik, egy ad-hoc bizottság felállítását javasolja, aki kidolgozza az új ASZ-t, azt juttassa el a tagszervezetekhez, hogy kellő idejük legyen azok megismerésére, véleményezésére, majd az elnökség (1. 30. 30.) hívjon össze rendkívüli kgyt-t

HA5OV: Henrik hozzászólását nem tudja hova tenni. A PTK részlegesen lép életbe. Te mondtad, hogy az új PTK már egy éve létezik, de nektek mégsem volt elég időtök az új ASZ javaslatokat kidolgozni, persze más, nálunk hozzáértőbbeknek sem volt még elég ideje. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy a PTK melyik paragrafusa szerint kell kötelezően minden egyesületi tagnak egyben a szövetség tagjává is válnia?

HA0LC: lehetőség volt rá, hogy bármelyik tagegyesület rendkívüli napirendi pontra tegyen javaslatot 10 nappal a kgy. előtt, vagy rendkívüli azonnalira, akár most, amikor megkérdeztem. Ez nem történt meg. Sem arra nem jött javaslat, hogy az ASZ-ről tárgyaljunk, sem az módosításra. Az elnökség nevében visszautasítom, hogy törvénytelennek nevezed az ASZ-t, egyedül csak jogerős bírósági végzés alapján lehet ilyen minősítés.

HA1TJ: Nem akart hosszan olyanról beszélni, ami még nincs kiforrva. A MRASZ elnöke és főtitkára személyesen tárgyalt a MOB két mb. személyével, akik a 48 nem olimpiai sportág - köztük a mienk - érdemeit valahogyan közvetíteni próbálják az olimpiai szemléletű bizottság felé. Őket nagyon nem érdekli, hogy te rádióamatőr vagy, vagy éppen más! Fogadd el, hogy én ismerem ezt a szemléletet! Egy példa: írtam levelet a MOB elnökének amiatt, hogy nem kapunk számlát az MNV-től, el fogjuk bukni a MOB támogatás egy részét. Nem válaszolt rá! Nekünk velük nehéz kapcsolatunk van, kivéve ezt a két személyt. Problémáinkat nekik elmondtuk, ismertettük tevékenységünket, megértették, kérdéseinkre válaszoltak, mint ahogy mi is az övékére, ennek köszönhetően most kaptunk 2,1 M Ft-ot utánpótlás-nevelési célokra. A minősítés nem, azért nem működik, mert nincsenek eredmények, hanem azért, mert nem kérelmezik. Annak viszont nagyon örülünk, hogy ilyen agilis tagjaink vannak, hiszen ez azt jelenti, hogy gyorsan el fog készülni a módosított ASZ javaslat. A MRASZ törvényesen működik. Mentek a riogatások a törvény nem egyforma értelmezése miatt. Azon leszünk, hogy legyen egy bizottság, amelyik a változásoknak megfelelően kidolgozza a módosított ASZ-t.

HA0LC: kérem, értsetek azzal egyet, hogy minden, ASZ-al kapcsolatos vitát zárjunk most le, ez nem témája ennek a kgy.-nek. Szavazzatok:

4/2014. számú közgyűlési határozat: a küldöttek 26 igen szavazattal elfogadták, hogy az ezen a kgy-en nem foglalkoznak ASZ módosítással.

HA0LC: mint VHF manager 8XI felvetésére: a honlapon olvasható URH aktivitás nálunk nem verseny, csak aktivitási nap, viszont a környező országokban versenyként rendezik. Egy összesítést látsz a honlapon az környező országok URH versenyeiről. Próbálunk minél több információt eljuttatni a tagsághoz. A QSL irodával HA2VR, korábbi alelnökünk tartotta a kapcsolatot, Jenő panasza tehát csak részben fogadható el.

HA5LC: a beszámoló keveset foglakozik a TESZ-ekkel, reméli a jövőben ez is változni fog. A MRASZ BSZ-nek Budapesten 8 egyesülete van, mások által is elismerten a legjobban dolgozó szervezet. A PTK valóban életbe lépett, a határidő 2015. március 15. Csak akkor lép életbe, ha bejelentették. Nem sürgős, de foglalkozni kell vele. Vállalja, hogy részt vesz az ASZ módosítás előkészítésében. A CQ-BP verseny időpontjának áttételére ebben az évben egyelőre nincs még döntésük. Ez a verseny azonban eredetileg azért írtuk ki, hogy a kezdők rutint szerezzenek, ezért dilemmában vagyunk a változtatással kapcsolatban. Még egy mondat: amelyik honlapon két kattintással nem érhető el valami, az a honlap nem felel meg a mai kor követelményeinek.

HA0LC: a versenyállomások megegyeztek, hogy egyikük sem indul a CQ-BP-en annak ellenére, hogy minősítő verseny, azért hogy ne zavarják a kisebb állomásokat. A CQ-BP időpontjának megválasztása a Budapestiek kompetenciája.

A budapesti TESZ valóban az egyik legjobban dolgozó TESZ, de nem kaptunk tőletek semmi anyagot sem, amit be tudtunk volna ide tenni, de a szóbeli hozzászólással ez is rendben van.

HA5BLK: a gyermek utánpótlással kapcsolatban: nincsenek szakkörök, megszűntek, nincs szerelés, ahonnan a klubokba mehetnének a gyerekek. Ők Budapesten már elkezdték pótolni ezeket a hiányosságokat. Hajógyári-sziget sikere. Ganz-klub részvétele. Gyermeknapi rendezvények népszerűsége. Kéri az elnökség segítségét, anyagi hozzájárulását ehhez a tevékenységhez.

HA5KB: kiegészíti 5BLK hozzászólását, a MRASZ BSZ és ők is segítették, támogatják ezt a munkát.

HA0LC: semmilyen indítvány nem érkezett, amiről szavaztatnia kellene. Az ad-hoc bizottságot fel fogjuk állítani, köszöni 5LC ebben való részvételére vonatkozó felajánlását.

Kérem, aki a 2013-as elnökségi beszámolóval, a szóbeli kiegészítésekkel, illetve a kérdésekre adott válaszokkal egyetért, szavazzon!

5/2014. számú közgyűlési határozat: A közgyűlés 25 igen szavazattal, 1 fő ellenszavazattal a kgy. elfogadta a 2013. évről szóló elnökségi beszámolót.

Megállapítást nyert, hogy az elnökség által beterjesztett írásos beszámolót, szóbeli kiegészítést a hozzászólásokra adott válaszokkal együtt elfogadta a közgyűlés.

HA0LC: A 2. napirendi pont a GPEB által kiadott 2013. évi írásos beszámoló tárgyalása (4. számú melléklet) HA5BGG felé: van-e szóbeli kiegészítés? - Nincs.

Van-e bárki részéről kérdés, vélemény? Amennyiben nincs, kérem, szavazzunk a 2013. évi GPEB jelentés elfogadásáról.

6/2014. számú közgyűlési határozat: a közgyűlés 26 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül fogadta el a GPEB beszámolóját.

Megállapítást nyert, hogy a GPEB által beterjesztett írásos beszámolót elfogadta a közgyűlés.

HA0LC: Rátérve a 2013. évi költségvetésre, (5 sz. melléklet) van-e szóbeli kiegészítés az elnök úr részéről? Nincs. Kérdés?

HA5FA: nem értik azt a kifejezést: az ORFK ellen elveszített pénz 1 M Ft? Elnök urat, mint felelőst kérdezi, ki tette ezt?

HA1TJ: Úgy néz ki, ahogy idősödünk, úgy felejtünk is! Kb. 5-7 éve már elmondtuk, hogy a MRASZ perben áll az egykori Dunakeszi Kutyakiképző Központtal, ma már az ORFK-hoz tartozó raktárak miatt. Azt is elmondtuk, hogy azok szerződés szerint ugyan a MRASZ nevén voltak, csak a Rádióvilág Kft. használta azokat, őket lakoltatták ki, ezért a mi nevünkre jön minden ezzel kapcsolatos irat. Ők a mai napig is perben állnak, közben született egy végzés, ami szerint fizetniük kell, az erről szóló határozat természetesen a MRASZ nevére szól, tehát mi fizetünk, de az összeget a Rádióvilág Kft. biztosítja.

A Dagály utca kérdése is a levegőben lóg, rendezetlen, az is MRASZ tulajdon, de jelenleg a MRASZ BSZ használja, annak a támogatásnak a fejében, amit a szövetség részére biztosít. Még jelenleg is folyamatban van az eljárás, Békei úr által biztosított részletfizetéssel teljesítjük a befizetéseket. A szövetség nem kerülhet emiatt lehetetlen helyzetbe.

Még néhány szót az ingatlanokról: a Szövetség utca teljes tulajdonjogának megszerzése már folyamatban van. Elindítottuk a folyamatot a Szekszárdi út vonatkozásában is, amelynek április 30-án szintén lejár az elidegenítési tilalma.

HA5OV: ezt úgy kell értelmezni, mint egy ügyvédi letétet, hogy a MRASZ-t ne érje emiatt hátrány!

HA0LC: ezek után szavazhatunk a 2013. évi költségvetési beszámolóról!

7/2014. számú közgyűlési határozat: a közgyűlés 26 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül fogadta el a 2013. évi költségvetési beszámolót.

Megállapítást nyert, hogy az elnökség által beterjesztett írásos beszámolót a kérdésre adott válasszal együtt elfogadta a közgyűlés.

HA0LC: 12 óra 10 perckor szünetet rendel el, 12. 30-tól rendeli el a kgy. folytatását.

HA0LC: folytatjuk a munkát a következő napirendi ponttal, mely a 2015. évi „Tagdíjfizetés rendje”.

A 4. napirendi pont (az írásban kiadott 2015. évi Tagdíjfizetés rendje javaslat) tárgyalása. (6 sz. melléklet)

HA1TJ: kiegészítésül elmondja, hogy az állami támogatás folyamatosan csökken, az állam egyre jobban kivonul, viszont a működéshez szükséges összeget biztosítanunk kell. A kiesés pótlására amit lehet szponzorok bevonásával megteszünk. Emellett azonban elengedhetetlennek tartjuk a tagdíjak emelését is.

HA0LC: kinek van kérdése, véleménye a 2015. évi tagdíjfizetési renddel kapcsolatban?

HA5KB: fenntartja a véleményét az emelés következtében csökkenő létszámot illetően, különösen az ifjak vonatkozásában. Az idősek részére történő emelést nem javasolja. Javaslata: 70 év alattiaknak 8000, felettieknek 4000, diákoknak 1000.

HA0HK: C. tvr. szerint csak a kormány által létrehozott szervezet működőképes. Ellenzi a tagdíjemelést, különösen a fiatalok esetében. Újra kell gondolni a működésünket. Az idősek és fiatalok esetén némi csökkentést javasol. 70 év feletti maradjon 4000, a nappali tagozatos 1000, a többi pedig az előterjesztés szerint.

HA7TM: 2000 Ft a diákok esetében napi 5,5 Ft-ot jelent, ennek vállalhatónak kell lennie!

HG75GJ: morzézni tanítják a fiatalokat, nem akarnak mással foglalkozni. 1000 Ft-ot a klub ki tudja fizetni.

HA0LZ: aki nem tudja a 2000 Ft-ot kifizetni, az nem is akarja! Nyugdíjasok is ki tudják fizetni a 4000 Ft-ot.

HA1TJ: válaszol HA5KB-nak. Folyamatosan csökken a létszámunk. Minden kiadásunk folyamatosan emelkedik. Korábban is már javasolta, most is azt teszi, hogy az infláció mértékével emelkedjen a tagdíj.

HA5OV: inflációkövető tagdíjemelést javasol 2016-tól.

HA0LC: kérdezi, fenntartják-e a módosító javaslatukat? 0HK és 5KB nem!

Ezután szavazást rendel el:

I. Ki ért egyet az elnökség írásbeli javaslatával, miszerint 2015-től a tagdíjak a következők legyenek: egyesületeknek 12 000 Ft, személyi díj és pártolói hozzájárulás 12 000 Ft, 70 év alatti nyugdíjasoknak 9000 Ft, 70 év felettieknek 5000 Ft, diákoknak 2000 Ft?

Jelen 26 fő, 21 igen, 4 fő tartózkodás, 1 fő ellenszavazat.

8/2014. számú közgyűlési határozat: a közgyűlés 21 igen, 4 tartózkodás, 1 ellen szavazattal

elfogadta az elnökség által 2015.-évre javasolt tagdíjakat.

Megállapítást nyert, hogy 2015-ben a következő összegeket kell tagdíjként fizetni:

egyesületi tagdíj                    12.000 Ft

személyi és pártolói díj         12.000 Ft

70 év alatti nyugdíjas              9.000 Ft

70 év feletti nyugdíjas            5.000 Ft

nappali tagozatos diák           2.000 Ft

II. szavazás: Ki ért egyet azzal, hogy a tagdíjfizetés 2016-tól inflációkövető legyen?

Jelen 26 fő, 21 igen, tartózkodás 1 fő, ellene 4 fő.

9/2014. számú közgyűlési határozat: a közgyűlés 21 igen, 1 tartózkodás, 4 ellen szavazattal elfogadta, hogy 2016-tól inflációkövető módon legyen a tagdíj összege meghatározva.

Megállapítást nyert, hogy a közgyűlés döntése értelmében 2016-tól inflációkövető módon lesz a tagdíj összege megállapítva.

HA0LC: Áttérünk a következő napirendi pontra, amely a 2014. évi Költségvetési terv megvitatása. (7 sz. melléklet) Van-e szóbeli kiegészítése az előterjesztőnek? Nincs!  Kérdés, vélemény?

HA5FQ: Ha lehet január, február, márciusi befizetők is azonnal klubtagok lehessenek! Hátrány éri őket!

HA5FA:  A QSL irodának is rengeteg gondja van ez miatt és ez túlmunkát jelent!

HA5BF:  A 2014-es kiadásokban nem látja a sportcélú kiadások között a 2,1 M Ft-ot! Évente 200 gyerekkel foglalkoznak, táboroztatnak. Kéri, tegyük közzé az elosztási szempontokat!

HA1TJ: Ez éves költségvetés, amelyet február elején terveztünk meg. Csak később értesültünk erről az összegről, hogy talán kapni fogjuk!

HA5OV: Központilag pántlikázott pénzről van szó, nem egyesületeknek adjuk ki a pénzt! A szakági vezetők alakították ki a felhasználási szempontokat!

HA0LC: Természetesen mindenki időben értesülni fog a felhasználásáról.

HA5LW: Segítené-e a tárgyalási pozíciónkat, ha az ORFK felé... nem érthető miről van szó!(38. perc)

HA5FA: Ingyenes QSL forgalmazás lesz-e az idén?

HA5LN: Az utánpótlásra kapott, pántlikázott összeg elköltését nagyon alaposan meg fogja a GPEB vizsgálni.

HA0LC: Lezárja a vitát. Ingyenes QSL forgalom nem lesz az idén! Aki a 2014. évi ktsgvetés tervezetével egyetért, szavazzon!

Jelen 26 fő, igen 24 fő, tartózkodás 4 fő.

10/2014. számú közgyűlési határozat: A közgyűlés 24 igen, 4 tartózkodás mellett elfogadta a 2014. évi költségvetést.

Megállapítást nyert, hogy az Elnökség által beterjesztett 2014. évi költségvetést a közgyűlés elfogadta.

HA0LC: Megállapítja, hogy az elnökség és a GPEB mandátuma lejárt, következik a választás. Felkéri őket, foglaljanak helyet a tagság soraiban. Az ASZ értelmében elnököt, két alelnököt, 4 fő elnökségi tagot, GPEB elnököt és 2 fő GPEB tagot választunk, nyílt szavazással, kivéve, ha valaki titkos szavazást kér!

Van-e, aki titkos szavazást kér? Nem lát jelentkezőt, tehát nyílt szavazással választunk.

Jelölő Bizottságban 3 fő dolgozott, Mach János, HA3UU, Marozsán Miklós, HA5OM; Dévényi József, HA0LC.

Marozsán Miklós adott tájékoztatást végzett munkájukról.

JB javaslata az új elnökségbe:

elnöknek: Felber Gyula, HA1TJ

alelnöknek: Lendvai Klára, HA5BA; és Dévényi József, HA0LC

elnökségi tagoknak: Venczel Miklós, HA0LZ; Berzsenyi László, HA5EA; Váradi Péter, HA5OV; Viczián László, HA5MA.

GPEB tagjaira: elnöknek Görgei György, HA5BGG; tagoknak: Szabó Tibor, HA5LN; Vanyó Imre, HA5VI.

Az ASZ értelmében csak rendkívüli esetben van lehetőség arra, hogy most és itt jelöljünk, ha valamilyen kizáró ok fennáll. A levezető elnök úr megállapítja, hogy ilyen kizáró ok, összeférhetetlenség a jelöltekkel szemben nem áll fenn!

Egyesével vesszük fel a jelölőlistára a jelölteket, ami egyben szavazást, megválasztást is jelent!

Szavazzon, aki egyetért azzal, hogy az elkövetkezendő 4 évben Felber Gyula, HA1TJ legyen a MRASZ elnöke!

 Igen 24 fő, tartózkodik 2 fő.

11/2014. számú közgyűlési határozat: A közgyűlés 24 igen szavazattal, 2 tartózkodással megválasztotta Felber Gyula, HA1TJ-t az elkövetkező 4 évre elnöknek.

Megállapítást nyert, hogy Felber Gyula, HA1TJ lesz az elkövetkező 4 évben a MRASZ elnöke.

Szavazzon, aki egyetért Lendvai Klára, HA5BA alelnökké jelölésével!

Igen 23 fő, tartózkodás 1, ellene 1.

Szavazzon, aki egyetért Dévényi József, HA0LC alelnökké jelölésével!

Igen 25 fő, tartózkodás 0, ellene 0.

12/2014 számú közgyűlési határozat: A közgyűlés Lendvai Klára, HA5BA-t és Dévényi József, HA0LC-t választotta meg a következő 4 évre MRASZ alelnökeinek.

Megállapítást nyert, hogy a MRASZ alelnökei a következő 4 évben Lendvai Klára és Dévényi József.

Szavazzon, aki egyetért Váradi Péter, HA5OV elnökségi taggá jelölésével!

Igen 25 fő, tartózkodás 1, ellene 0.

Szavazzon, aki egyetért Berzsenyi László, HA5EA elnökségi taggá jelölésével!

Igen 26 fő.

Szavazzon, aki egyetért Viczián László, HA5MA elnökségi taggá jelölésével!

Igen 25 fő tartózkodás 1 fő.

Szavazzon, aki egyetért Venczel Miklós, HA0LZ elnökségi taggá jelölésével!

Igen 26 fő.

13/2014 számú közgyűlési határozat: a közgyűlés elnökségi taggá választotta Berzsenyi László, HA5EA-t, Váradi Péter, HA5OV-t, Viczián László, HA5MA-t és Venczel Miklós, HA0LZ-t.

Megállapítást nyert, hogy a MRASZ elnökségi tagjai lesznek az elkövetkező 4 évben Berzsenyi Lászlót, Váradi Pétert, Viczián Lászlót és Venczel Miklóst.

A levezető elnök úr gratulált az új elnökségnek.

Szavazzon, aki egyetért Görgei György, HA5BGG GPEB elnöki jelölésével!

Igen 26 fő.

14/2006 számú közgyűlési határozat: a közgyűlés megválasztotta Görgei György, HA5BGG-t a GPEB elnökének.

Megállapítást nyert, hogy az elkövetkező 4 évben Görgei György lesz a GPEB elnöke.

Szavazzon, aki egyetért Szabó Tibor, HA5LN GPEB taggá jelölésével!

Igen 26 fő.

Szavazzon, aki egyetért Vanyó Imre, HA5VI GPEB taggá jelölésével!

Igen 26 fő.

15/2014 számú közgyűlési határozat: a közgyűlés GPEB tagnak megválasztotta Szabó Tibort és Vanyó Imrét.

Megállapítást nyert, hogy az elkövetkező 4 évben Szabó Tibor és Vanyó Imre lesz a GPEB tagja.

Gratulál megválasztásukhoz, megköszöni a bizalmat az elnökség megválasztásához.

Elnök úr is megköszöni a bizalmat, elmondja, hogy a felvetéseket rögzítjük, a változásokat bevezetjük. A honlappal kapcsolatban elmondja, hogy naprakész szerkesztőt nehéz találni. Többen is vannak, akik képesek erre, de nem dolgoznak ingyen. A honlap szerkezete az ASZ pontjait követi, azon leszünk, hogy megújítsuk. Kéri az egyesületek képviselőit, hogy egy hónapon belül küldjenek javaslatot, hogyan nézzen ki a honlap? Reméli, hogy az új elnökség meg fog tudni felelni az elvárásoknak.

            ……………………………                                          ………………………..

                   jegyzőkönyv vezető                                                        levezető elnök

                 Dallos László, HA7PL                                              Dévényi József, HA0LC

               ………………………….                                            ……………………….

                            hitelesítő                                                                     hitelesítő

                   Füredi Péter, HA5LC                                             Marozsán Miklós, HA5OM

00