MRASZ Közgyűlés 2015.
Jegyzőkönyv
Felvéve: a Magyar Rádióamatőr Szövetség (a továbbiakban: MRASZ) éves közgyűlésén.
Helye: Budapest, IX. Gyáli u. 22.
Ideje: 2015. március 21.
Dévényi József úr, HA0LC (a továbbiakban: HA0LC) a közgyűlés levezető elnöke köszönti a közgyűlésen megjelent amatőrtársakat, köztük a 92 éves Végh Tibor HA5YI-t, az elnökséget, bizottságvezetőket. Felkéri a mandátumvizsgáló bizottság vezetőjét, tegye meg a jelentését!
A Mandátumvizsgáló Bizottság elnöke: Lendvai Klára, HA5BA (a továbbiakban: HA5BA);
A mandátumvizsgáló bizottság vezetője bejelenti, hogy 38 tagegyesületből 24 tagegyesület regisztrált a mai közgyűlésre. A mandátumvizsgáló bizottság megállapítja, hogy a közgyűlés határozatképes.
Az MvB. írásos jelentése (1. számú melléklet).
HA0LC: Az érdemi munka megkezdése előtt kéri, hogy egyperces néma felállással emlékezzünk meg az előző közgyűlés óta eltelt időszakban elhunyt amatőrtársainkról, hívójelük szerint:
HA0DP, HG0TIZ, HA1XB, HA2SX, HA3FD, HA3IV, HA3NL, HA3OV, HA3RJ, HA4GGS, HA5BDJ, HA5BT, HA5CFV, HA5FL, HA5FO, HA5FV, HA5GC, HA5TO, HA7NR, HA7UW, HA8UC, HA9MBN, HA9PB, HA9SU.
HA0LC: Az ASZ értelmében a közgyűlés nyilvános, korlátozására nem érkezett javaslat. A csak a lényeges dolgokat tartalmazó jegyzőkönyv magnófelvétel alapján készül. Elkészültének határideje május 1. Hanganyag formájában a teljes közgyűlés szószerinti anyaga rendelkezésre áll.
Szavazás: jelen 24 fő, mellette 24 fő, ellene 0, tartózkodott 0 fő.
1/2015. sz. közgyűlési határozat: a közgyűlés 24 igennel, tartózkodás, ellenvetés nélkül elfogadta, hogy a csak lényeges dolgokat tartalmazó jegyzőkönyv magnófelvétel alapján készüljön. Elkészítésének határideje 2015. május 1.
Most a Szavazatszámláló Bizottság (a továbbiakban: SZB) vezetőjére és tagjaira kell szavaznunk. Vezetőjének javaslom Venczel Miklós HA0LZ-t (a továbbiakban: HA0LZ), tagjainak Fröhlich Henrik HA5BF-et, és Szesztay Péter, HA5KB-t.
2/2015. sz. közgyűlési határozat: a közgyűlés egyhangúan, 0 ellene, 0 tartózkodás mellett megválasztotta HA0LZ-t a Szavazatszámláló bizottság vezetőjének, tagjainak pedig HA5BF-et és HA5KB-t.
A közgyűlési jkv. vezetőjének Dallos László HA7PL-t (a továbbiakban: HA7PL), hitelesítőinek Füredi Péter HA5LC-t (a továbbiakban: HA5LC) Lendvai Klára HA5BA-t) javasolja.
3/2015. sz. közgyűlési határozat: a küldöttek 24 igen szavazattal, 0 ellene, 0 tartózkodás mellett elfogadták HA7PL-t a jkv. vezetőjének, HA5BA-t, HA5LC-t hitelesítőinek.
HA0LC: felkéri elnök urat, nyissa meg a közgyűlést.
HA1TJ: mindenkinek jó munkát kívánva megnyitja a közgyűlést! Örömmel köszönti a hétfőn 90. évébe lépő Végh Tibor, HA5YI-t, akinek az elnökség életműdíjat adományoz.
HA7PL: ismerteti Végh Tibor életrajzát.
HA5YI: megköszöni a méltatást, majd egy korabeli detektoros rádiót ajándékoz a szövetség számára.
HA0LC kérdezi a főtitkárt, érkezett-e a törvényes határidőn belül javaslat egyéb napirendi pontokra, illetve a jelenlévőket, arról, hogy rendkívüli, azonnali előterjesztést kíván-e tenni valaki?
Nem érkezett, illetve nincs ilyen.
Ismerteti a napirendi pontokat, egyben ügyrendi javaslattal él, a sorrendjük megváltoztatása érdekében!
Kéri, hogy az előzetesen kiküldött napirendi pontokat az általa javasolt sorrendben fogadja el a kgy! (2 sz. melléklet)
- A 2014. évi elnökségi beszámoló, megvitatása, elfogadása.
- A 2014. évi költségvetési beszámoló megvitatása, elfogadása.
- A Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság (a továbbiakban: GPEB) beszámolójának megvitatása, elfogadása.
- A 2015. évi költségvetési tervjavaslat megvitatása, elfogadása.
- Az új elnökségi tisztségviselő megválasztása.
- A jogszerűen beérkezett javaslatok megvitatása.
4/2015. sz. közgyűlési határozat: a küldöttek 24 igen szavazattal, tartózkodás, ellenvetés nélkül elfogadták a napirendet.
Megállapítást nyert, hogy a közgyűlés napirendje elfogadásra került.
Az 1. napirendi pont - az elnökség által a szövetség tagjai részére előre megküldött 2014. évi írásos beszámoló megvitatása, elfogadása (3. számú melléklet)
Kérdezem elnök urat, van-e szóbeli kiegészítése a kiküldött anyaghoz, majd átadta a szót.
Felber Gyula HA1TJ: üdvözölte a megjelenteket, szóbeli kiegészítésében beszélt:
A szervezeti élet keretein belül a taglétszám alakulásáról (750 fő/2014), a versenyengedélyekhez kapcsolt biztosítási díjakról, amelyről kiderült, hogy nem kötelező, ezután minden rendes tag versenyző lesz. Kiderült, a SIR-be sem kellett kötelezően bejelentkezni! Tehát ezután csak „SZ” lapot kell kitölteni. Lesz még egy sima „QSL-SZ” lap, a csak az iroda használatát igénybe vevőknek egységesen 12 000 Ft-ot kell fizetniük!
Ingatlanok: Szövetség utca már a MRASZ tulajdona, némi MNV Zrt.-s huzavona után ma már a Szekszárdi utcai ingatlan is a mi tulajdonunk lett. Ismerteti Schneider István, HA5FO végrendeletét, amelyben a MRASZ-t jelölte meg Bp. III. Királyhelmec u 9 sz. alatt található családi házának örököseként. Az élettársa követelését kifizettük. A végrendeletében meghagyott kéréseit teljesítjük. A Szövetség utcai ingatlan eladására kiadtuk a megbízást. A Szekszárdi úti ingatlan vonatkozásában felmondtuk az üzemeltetési szerződést, a vállalhatatlanul magas díjak miatt.
A megújult honlapról szól néhány szót. Holop Attila, HA2NA ingyenesen végzi a webmesteri feladatokat. A honlap tárhelyét továbbra is a Starján Kft. biztosítja.
Köszönettel illeti a Hajdú-QTC szerkesztőjét, aki friss információkkal látja el a rádióamatőröket, Zentai Tibort (HA2MN) az általa szerkesztett tájékoztató kiadványokért. A Monitoring Alarm Kft. segítségét, amellyel a QSL iroda működését támogatja, röviden bemutatja annak új vezetőjét Zelei Csaba, HA5DX-et. Ennek kapcsán ismerteti a nem tagok régóta felhalmozott lapjainak átadására készített javaslatot.
Az RTF és GYT szakágak beszámolója megfelelően tükrözi sikeres munkájukat.
A Minősítő Bizottságra háruló feladatok elvégzésre kerültek.
Diplomafelelős: konkrétan meg kell mondania, miből mennyit kell nyomtatnunk?
Bírói Bizottság: jól működik, nincs vele problémánk!
RKSZ: mindenütt elutasításra kerültünk, ennek ellenére továbbra is folytatjuk a szervezést.
RH-URH sportról: nem készült kielégítő összefoglalás. HQ verseny jegyzőkönyve nem jutott el időben a rendezőhöz.
HA0LC: megkérdezi, hogy a közgyűlés melyik megoldást választja, ezt vitassuk most meg, vagy a 2. napirendi pontot is ide vesszük és utána egyben szavazunk?
5/2015. sz. közgyűlési határozat: A közgyűlés 24 igen szavazattal, tartózkodás, ellenvetés nélkül csak az első napirendi pont megvitatását fogadta el.
HA5EA: az NMHH megbeszélésekről ad tájékoztatást. Az IARU Világértekezletének erőfeszítéseiről a 60 méteres sáv elnyerése érdekében. Sikeres lobbizásnak köszönhetően, valószínű, ki fognak jelölni 5350-5450 kHz között egy rádióamatőr szegmenst.
HA0LC: az NVIS terjedésnek köszönhetően ez fontos szerepet kaphat az RKSZ munkában.
HA7PL: kapcsolatunkról az NMHH-val. 472-479 kHz sávrészt már kijelölték. A 3,4 GHz sávra viszont nem sikerült eredményt elérni. Kértünk még teljesítményhatár emelést az 50 és a 70 MHz-es sávokra, ennek megvizsgálását ígérték. Remote üzem legalizálása elé sem fognak támasztani akadályt. Antennaépítéssel kapcsolatban lehetőséget ígértek egy újabb megbeszélésre, ahol igyekszünk olyan konstrukciókkal előállni, ami mindkét fél számára elfogadható. Adósak vagyunk a vizsgakérdések „gyártásával”.
HQ helyzetéről: az idén én (HA7PL) szervezem a csapatot.
Ezután kérdések következtek.
Pócsa Péter HA9MBB: mennyiségtől függetlenül javasolja feltenni a nem tagok listáját, akiknek QSL lapjai vannak az irodában.
Hozzászólások következtek:
Frőhlich Henrik, HA5BF: dicséri az új honlapot. RTF-eseik elindították a téli edzést. Utánpótlási területhez kiegészítésként elmondja, hogy tavaly kaptak a MRASZ-tól támogatást. Folyamatosan van náluk hétfői napon szakkör és vizsgára felkészítő tanfolyam is. Részt vettek a helyőrségi napon.
Balogh Sándor, HA5BLK: nem gondolja, hogy a közeljövőben sor kerülne a 3,4 GHz eladására a terjedési sajátosságok miatt. Az antennatorony állítással kapcsolatban típusterv készítését javasolja.
Turáni Tibor, HA8YI: végigcsinálta az antennaépítéssel kapcsolatos tortúrát. Nagyon komoly anyagi terhet jelentett volna, ezért más megoldást keresett. Az URH-hoz szükséges tornyok kimaradtak a tervezetből.
Szesztay Péter, HA5KB: javasolja a Bírói Bizottság kiegészítését budapesti taggal.
Hegyi Loránd, HA8DH: Kiegészítést fűz a beszámolóhoz. Együttműködünk a Cserhát Mentő Egyesülettel. Kitelepülő nap az idén is lesz. Elindult az RKSZ fórum. Tagság növelésére biztatja a jelenlévőket.
Matzon Jenő, HA5FA: Bírói Bizottsági munkához: nagyon sok segítővel találkozik a GYT versenyeken, pedig náluk is van 3 fő, aki vizsgával rendelkezik, de még soha sem kérték fel őket.
HA1TJ: válaszol a feltett kérdésekre.
Venczel Miklós, HA0LZ: a BB nem jelöl ki versenybírókat, azokat mindig a rendező kéri fel.
HA5EA: torony típusterv nem talált befogadásra az NMHH-nál, komplex módon gondolkodnak a megoldáson!
HA0LC: szavazzunk az 1. napirendi pont elfogadásáról!
6/2015. sz. közgyűlési határozat: a 2014. évi elnökségi beszámolót a közgyűlés 21 mellette, 3 tartózkodással elfogadta!
Megállapítást nyert, hogy az elnökség által beterjesztett írásos beszámolót, szóbeli kiegészítést a hozzászólásokra adott válaszokkal együtt elfogadta a közgyűlés.
HA0LC: ezután rátérünk a 2. napirendi pontra a 2014. évi költségvetési beszámolóra.
HA1TJ: kiegészítéseket fűz a 2014. évi költségvetési beszámolóhoz. Ismerteti a számadatokat.
HA0LC: javasolja, hogy a GPEB beszámolóját is hallgassa meg a közgyűlés. Azt a tájékoztatást kapta, hogy a beszámoló valamilyen technikai malőr folytán nem jutott el mindenkihez, felkéri Szabó Tibort, HA5LN-t, adjon szóbeli tájékoztatást. Ismerteti az írásos beszámolót. Semmilyen komoly szabálytalanságot nem tapasztaltak. Szól az ingatlanok helyzetéről. Fontolja meg az elnökség, hogy a Szövetség utcai ingatlant el kell-e adnia, inkább kiadni lenne célszerű! A Királyhelmec utcai objektum rezsijét célszerű lenne kitermeltetni a két másik objektummal. A 2014.évi költségvetés teljesítettnek tekinthető, javasolja elfogadását.
HA0LC: van-e kérdés, hozzászólás javaslat? Ha nincs, szavazzunk!
7/2015. sz. közgyűlési határozat: a 2014. évi költségvetési beszámolót a GPEB beszámolójával együtt a közgyűlés 23 igennel, 1 tartózkodással elfogadta.
Megállapítást nyert, hogy a 2014. évi költségvetési beszámolót és a GPEB által beterjesztett írásos beszámolót elfogadta a közgyűlés.
HA1TJ: a 2015. évi költségvetési tervhez fűz kiegészítéseket.
HA5BF: lehet-e a szállásköltségeket csökkenteni? Az RF válogatottnak szánt kifizetést sem érti. Sportszövetség vagyunk, ehhez képest kevés a sportra szánt kiadásunk, alig 10 %. HA1TJ: válaszol HA5BF-nek. Tartalékunk nincs. A valós támogatás alapján tudunk majd korrigálni!
HA5BF: A tartalék terhére emeljük meg az utánpótlás támogatását 1 000 000 Ft-ra. Vegyünk el az utazás, szállás keretből 400 000 Ft-ot!
HA1TJ: Tudnotok kell, hogy van egy jelentős mínuszunk a Szekszárdi úti objektum vitatott fűtésköltsége miatt. Ha ezt ki kell fizetnünk, akkor ez komoly terhelést fog jelenteni. Ha lesz rá pénzünk, akkor felemeljük az utánpótlás támogatását 1 M Ft-ra.
HA5LW: a 2015 évi költségvetést vitatjuk, más évek előtt állunk, mint korábban. Ingatlangazdálkodási feladatot jelent mind a szövetségnek, mind az elnökségnek. Hogy mi lesz a célszerű, az ezután fog kiderülni. Az ő egyesületükben az ingatlannal kapcsolatos döntéseket a tagság 4/5 részének kell jóváhagynia. Kinek a felelőssége lesz a döntés?
HA0LC: HA5BFjavaslatára elvesszük a 400 000 Ft-ot az utazás-szállás keretből.
HA5LN: ismerteti a GPEB álláspontját a 2015. évi költségvetési tervről. Megalapozottnak ítélik, ezért javasolja az elfogadását. Megjegyzi, hogy az ASZ értelmében az ingatlan eladása, közgyűlési hatáskör.
HA0LC: az utánpótlás javára átcsoportosított 400 000 Ft módosítási javaslattal és a GPEB állásfoglalásával együtt szavazzunk a 2015. évi költségvetési tervjavaslatra!
8/2015. sz. közgyűlési határozat: a közgyűlés 22 igennel, 2 tartózkodással a közgyűlés elfogadta a 2015.évi költségvetési tervjavaslatot.
Megállapítást nyert, hogy az Elnökség által beterjesztett 2015. évi költségvetést a közgyűlés elfogadta.
HA0LC: következő napirendi pont, az elnökségi tagságáról lemondott Váradi Péter, HA5OV helyett új elnökségi tag megválasztása. A Jelölő Bizottság (HA0LC, HA3UU, HA5OM) elvégezte az előkészületeket. 3 jelölés érkezett be: Herczeg Zoltán, HA3KZ; aki munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudja vállalni, Pittmann Zoltán, HA1AG, Balogh Sándor, HA5BLK. Az lehet jelölt, akit a klubja jelölt, a jelölést nyilatkozattal elfogadja és a közgyűlésen jelen van. Pittmann Zoli nincs jelen, így csak egy jelöltünk van.
HA5BLK: szabadkozik, hogy csak ő maradt egyedül. HA3KZ távolmaradását sajnálattal veszi tudomásul. Bemutatkozik, szól a gyermekrendezvények tapasztalatairól. Utánpótlás koordinátorként képzeli el a munkáját. Olyan klubok támogatását tervezi, akik részt vesznek a fiatalok képzésében.
HA0LC: van-e igény titkos szavazásra? Nincs! Kézfeltartással szavazzunk HA5BLK elnökségi taggá választásról!
9/2015. sz. közgyűlési határozat: a közgyűlés 22 igen, 2 tartózkodás mellett megszavazta HA5BLK elnökségi tagságát.
Megállapítást nyert, hogy Balogh Sándor, HA5BLK lett az elnökség új tagja a lemondott Váradi Péter, HA5OV helyett.
HA0LC: ahogy már az elnök úr is említette, az elnökség a jövőben úgy fog működni, hogy Viczián László fogja ellátni az RH-manageri feladatokat, Balogh Sándor pedig az utánpótlással fog foglalkozni.
Utolsó napirendi pontunk a határidőre beérkezett javaslatok megvitatása. ASZ-hoz érkezett javaslat a Puskás Rk. részéről.
HA5BF: taglétszám emelése érdekében javasolja: a MRASZ tagságot válasszuk kétfelé: aki tagja egy egyesületnek, az automatikusan legyen a MRASZ-nak is tagja, a másik pedig, hogy azok mellett, akik versenyezni akarnak, és befizetik a versenyengedélyt, ne csak versenysport, hanem legyen szabadidő sport is az ASZ-ban.(egyéni RF, DX-vadászat, DX forgalmazás, meteor nyomvonalas kísérletek stb.) gyermek utánpótlás nevelés.
HA0LC: tavaly létrehozott a közgyűlés egy csoportot az ASZ módosítására, (HA0LC, HA3UU, HA5LC) Felmerültek kérdések: arányossági képviselet megvalósulása, tagjaink körének szélesítése, technika fejlődésével internetes szavazással élhetünk-e? Jelenleg nem vagyunk kényszerpályán, ASZ-unk érvényes, törvényesen működünk.
HA5EA: annak örülne a legjobban a MRASZ, ha minél több tagegyesületi tagja legyen, bár korábban ez ellen ágáltak az egyesületi vezetők. Ha a klubok tagfelvételébe beleszólnánk, akkor kiléphetnének a klubból egyesek, akik utálják a MRASZ-t, ezzel az egyesületeket is elveszíthetnénk. Az ASZ sportról beszél, ami magába foglalja mind a versenysportot, mind a szabadidősportot.
HA0LC: ha valaki tagja az egyesületnek, aki tagja a MRASZ-nak, akkor már nem is vagyunk messze attól, hogy ez által növeljük a létszámot!l
HA3NU: nem tudja elképzelni, hogy minden tagjuk MRASZ-tag legyen, mert nem mindenki rádióamatőr, csak egyszerűen társadalmi segítők, akik nem is óhajtanak tagok lenni.
HA5FA: 25 év után tavaly kérte felmentését elnöki tiszte alól. Szabadidő sport megnevezés csak a pályázatokon szerepel. Egyébként szabad időnkből végezzük tevékenységüket. A kötelező MRASZ tagság visszatetszést válthatna ki!
HA5BLK: mi lenne, ha a MRASZ azt mondaná, hogy ő a magyar rádióamatőrök képviselője., akkor minden engedélyest tagunknak tekinthetnénk?
HA5LN: ez benne van a jelenlegi ASZ-ban. A MRASZ minden magyar rádióamatőr képviselője.
HA5LC: pontosítja a jogi fogalmakat. Egyéni szövetségi tagság nincs, csak egyesületi.
HA5EA: pontosít néhány dolgot: a MRASZ a PTK alapján működik. Felsorolja a tagsági kategóriákat. Ha kötelezővé tesszük, hogy az egyesületek minden tagja tag legyen, akkor korlátozzuk az egyesületek ez irányú jogait, akár el is veszíthetjük őket.
HA0HW: ugyanaz a véleménye, mint HA3NU-nak!
HA0LC: tehát maradjon minden úgy, ahogy van, ettől több rádióamatőr nem lesz!
HA1TJ: nem stimmel Henrik, 5BF javaslata, nem fognak többen belépni. Csak QSL-iroda használó csoport is lehet. Nem akar mindenki feltétlenül a tagunk lenni!
HA5BF: aki versenyezni akar, az befizeti a tagdíjat.
HG0EK: a Hajdú-QTC szerkesztője 29 éve. Nem úgy vagyok tagja a szövetségnek, mint versenyző, azért vagyok tag, mert nem szeretek kívülről valamibe belebeszélni. Ha a tagságot erőltetjük, a létszám csökkenni fog. Le kell szállni a földre, úgy kell a rádióamatőrök érdekét képviselni, hogy minden magyar rádióamatőr érdekét szolgálja.
HA0LC: ezt a kérdést lezártuk, a klubok a tagok!
Arányos képviselet kérdése.
HA5KB: az arányos képviselet: azok, ahol kevesebb a létszám, hátrányba kerülnek.
HA5LC: egyes helyeken lehet arányos képviselet, nálunk pillanatnyilag nem lehet, de gondolkodni lehet róla!
HA1TJ: nézzük a jelenlegi nagy klubokat. Ha arányos képviseletben gondolkodunk, akkor nehézséget okozhatna a közgyűlés helyének kiválasztása, miközben a 38 egyesületből most is csak 24-en vannak jelen!
HA0LC: végezzünk egy szimpátiaszavazást erről a kérdésről!
10/2015. sz. közgyűlési határozat: a közgyűlés 2 igen, 22 nem szavazattal elvetette az arányos képviselet lehetőségét.
Megállapítást nyert, hogy a küldöttek az arányos képviseletet elvetették.
HA0LC: van-e lehetőség internetes szavazásra? Jelenleg nincs! Ez azt jelenti, hogy nem szabad hozzányúlni az ASZ-hoz! HA5BLK javaslatát nem támogatjuk, de azt az ASZ nem zárja ki most sem!
HA5BF: az év sportolója szavazás probléma, miért maradtak ki sportolóink?
HA1TJ: Mert a sportoló nem regisztrált, de ígérték a szervezők a változtatást!
HA0LC: köszöni az aktív részvételt mindenkinek. 14 óra 8 perckor a közgyűlést bezárta!
Dallos László, HA7PL jegyzőkönyv vezető |
Dévényi József, HA0LC levezető elnök |
Füredi Péter, HA5LC hitelesítő |
Lendvai Klára, HA5BA hitelesítő |